Az utóbbi évek legnagyobb összegű vissza nem térítendő támogatását nyerte el az önkormányzatunk. Nagykörű belterületének még kiépítetlen belvízcsatorna hálózatának kivitelezésére közel 300 millió forint európai uniós támogatást nyertünk. Nemcsak az árkok szilárd burkolatú, megfelelő szintezéssel rendelkező kiépítése történhet meg hanem a bejárók alácsövezése és betonpilléres megerősítése is. A kiviteli tervek készítése elkezdődött. A kiviteli tervek birtokában tudjuk elindítani a közbeszerzési eljárást a megfelelő kivitelező kiválasztása érdekében. Ezt a pályázatot ez évben adtuk be hetedszer, eddig eredménytelenül. Öt ízben a környező településekkel együtt nyújtottuk be a pályázatot, tavalyelőtt pedig már egyedül.
A település környezetében található illegálisan lerakott hulladék összegyűjtésére is nyertünk vissza nem térítendő támogatást, ennek összege 1,5 millió forint. Ebből a hullámtéren lévő néhány szemetesebb részt valamint néhány földút melletti illegális szemétkupacot tudunk ártalmatlanítani.
Szintén egy kisebb összegű pályázati nyeremény a parlagfű mentesítésre kiírt megyei pályázaton nyert 225 ezer forint, amelyből várhatóan 2 db fűkaszát fog vásárolni az önkormányzat.
Befejeződtek a beltéri felújítási munkák, hátra van még az új kazán bekötése és egy napkollektoros vízmelegítő felszerelése. A napokban befejeződik a teljes tetőszerkezet szükséges javítása, a hátulsó épületrészen pedig a cserépfedés cseréje. Rövidesen hozzákezdünk az új kerítés építéséhez.
Elkészült a liftakna, június végéig üzembe helyezik a liftet. Elkezdődött a mozgáskorlátozott WC építése valamint az egyik földszinti vizesblokk teljes fölújítása. Az ablakok cseréjét követően az ehhez kapcsolódó javításokat végzik a kőművesek. Valószínűleg a nagykörűi diákok nagy örömére az idén egy héttel lerövidítettük a tanévet annak érdekében, hogy a kiviteli munkák teljes körűen folytatódhassanak.
A községháza akadálymentesítésére kiírt közbeszerzésre 3 ajánlat érkezett. Az előre meghirdetett pontozási értékelési szempontok alapján a legjobb ajánlatot a Szilas és Társa Kft. tette. Az ajánlati áruk azonban magasabb volt, mint a kiviteli munkákra rendelkezésre álló forrásaink, így a közbeszerzés szabályai szerint érvénytelennek nyilvánítottuk a közbeszerzést. Napokon belül megjelenik egy új közbeszerzési felhívás.
A művelődési ház bővítésére és felújítására vonatkozó tervdokumentáció engedélyeztetésére várunk. Jogerős engedélyes tervek birtokában azonnal elindítjuk a közbeszerzési eljárást a megfelelő kivitelező jogszerű kiválasztása érdekében.
A látogatóközpont kitűzésével kapcsolatban problémák merültek föl. A kivitelező, a tervező és az önkormányzat többszöri egyeztetését követően megtörténhetett május utolsó napjaiban a végleges kitűzés. Az alapozási munkák elkezdődtek, remélhetőleg az építés gyors ütemben folytatódni fog. A befejezési határidőt, amely eredetileg augusztus 31.-e volt, kénytelenek vagyunk módosítani, az új határidő várhatóan ez év október 15.-e lesz.
A kikötő építéséhez is hozzákezdtünk volna, de az árvíz ezt jelenleg és úgy tűnik, még több héten keresztül akadályozni fogja. A látogató központra és a kikötőre vonatkozó támogatási szerződést várhatóan június 7-én Debrecenben fogjuk aláírni. Az MNV ZRT-től várt tulajdonosi hozzájárulást pedig az MNV ZRT illetékes ügyintézőinek tájékoztatása szerint egy-két héten belül megkapjuk. Ezzel minden akadály elhárul a zavartalan munkavégzés és a beruházások finanszírozása elől.
Elkészült a komphoz vezető út javítása, ennek során egy új vastag aszfaltréteget kapott illetve két oldalt fél-fél méter széles padkával szélesítettük a lejárót.
A túloldalra vontatott és egy méter magasságra fölemelt kompon a szükséges lemez- rétegvizsgálatokat elvégezték. A vaslemezek vastagságát megfelelőnek találták, így amint a víz levonul a hatóságok a szükséges engedélyeket megadják a komp közlekedéséhez.